Március 28, 2024
Újszülött köszöntő 2020
Bejegyzés: - Gajda - Február 28, 2020
Sok-sok izgalom után már otthonában köszönthette Gajda Péter polgármester Miszkuly Gabriellát, az idei első szülött kispesti kisbabát.

Kispesten hagyomány már, hogy a város nevében köszöntjük a kerület adott évben elsőként született legifjabb polgárát. 2016 óta ez immár az ötödik alkalom. Miszkuly Gabriella, 2020. január elsején 23,42 perckor látta meg a napvilágot – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől.

A kisbaba meglátogatására a családdal és a védőnővel való megbeszélés után csak most kerülhetett sor, mert a kis Gabriella élete első heteit még kórházban töltötte. Szerencsére mára már minden rendben, ami nagy boldogság a családnak is.

Gajda Péter polgármester elvitte a családnak azt a babacsomagot, amelyet 2013 óta megkapnak a kispesti újszülöttek. Kispesten évente általában 500-550 kisbaba születik, ezért a kerületi védőnői szolgálat szakmai támogatásával 2013 szeptemberében új kezdeményezésként indította az önkormányzat babacsomag programját, amelynek keretében a kerületi kismamák és újszülött babáik kapnak egy-egy egységcsomagot, ebben törölközőt, textilpelenkát, kicsi body-t, sapkát, előkét és különféle tájékoztatókat találnak a szülők.

 


Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 20, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 29, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 21, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva