Március 29, 2024
Indul a szavazás a közösségi költségvetésről
Bejegyzés: - Gajda - Február 20, 2020
Március 15-ig szavazhatnak a kispestiek az ide közösségi költségvetés keretében megvalósuló fejlesztésekről. Hét városrészben egy-egy beruházás megvalósulását támogatja majd az önkormányzat – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől.

A Kispest Újság korábbi mellékletében, Polgármesteri Programom részeként még ősszel kértem arra a kispestieket, hogy a Közösségi Költségvetés 2020 program részeként osszák meg velem javaslataikat. Ezzel a lehetőséggel élve több mint hatszáz javaslat érkezett hozzánk melyeket kollégáim az elmúlt hetekben a megvalósíthatóság szempontjából egyenként megvizsgáltak – mondta el a polgármester. Korábban közösségi költségvetésből újult meg a Puskás iskola udvara, lett zöldebb a Kertváros, készült el a futókör a Bárczy téren, de a Vasút utca aszfaltozásának tervei is ebből készültek el.

Gajda Péter tájékoztatása szerint számos olyan javaslat is érkezett, amelyek nem tartoznak helyi önkormányzati hatáskörbe. Ilyenek például a tömegközlekedésre, jelzőlámpákra, gyalogátkelőhelyekre vonatkozó javaslatok, melyeket továbbítottunk az illetékes fővárosi szerveknek. Több kisebb beruházásról szóló, például padok kihelyezésére, apróbb javításokra vagy virágágyások létesítésére vonatkozó kérést az illetékes szakirodák automatikusan beterveznek következő évi feladataik közé, így azokról most nem kell dönteni. A szavazás eredményéről a Kispest Újság következő számában részletesen beszámolnak majd.

Szavazni lehet:
1.Felső-Kispest 1.
(Kérjük, csak 1 elemet jelöljön be)

o Eötvös utcai Spar üzletnél fekvőrendőr létesítése
o Kossuth téren ingyenes, önkiszolgáló biciklis szervizpont létesítése
o Dobó Katica utca járdájának felújítása

2. Felső-Kispest 2.
(Kérjük, csak 1 elemet jelöljön be)

o Csokonai utcában, óvoda melletti lépcső akadálymentesítése
o Árpád utcai villamosmegállónál található kutyafuttató felújítása, fejlesztése
o Áram utca járda javítás

3. Felső-Kispest 3.
(Kérjük, csak 1 elemet jelöljön be)

o Árnyékolók felszerelése a Vizes Játszótérre
o Arany János és Rákóczi utca közötti terület fejlesztése
o Arany János és Dobó Katica utca közötti kutyafuttató fejlesztése

4. Felső-Kispest 4.
(Kérjük, csak 1 elemet jelöljön be)

o Parkolóhelyek felfestése a Kisfaludy utca – Nagysándor József utca közötti szervízúton található parkolóhelyeken
o Jókai utca járdáinak javítása
o Zrínyi utca és Jókai utca közötti kutyafuttató fejlesztése

5. Wekerle
(Kérjük, csak 1 elemet jelöljön be)

o Bárczy István téren kerékpáros ügyességipálya újjáépítése
o Kós Károly téren ingyenes, önkiszolgáló biciklis szervízpont létesítése
o Járdák javítása a Deák Ferenc Gimnáziumnál

6. Hagyományos Kispest
(Kérjük, csak 1 elemet jelöljön be)

o A Pincér utcai játszótér fejlesztése
o Kiss János altábornagy - Kócsag - Tulipán utcák kereszteződésében található terület parkosítása
o Vas Gereben utcai kutyafuttató felújítása, fejlesztése

7. Kertváros
(Kérjük, csak 1 elemet jelöljön be)

o Közösségi ház fejlesztése
o Temesvári utcába fekvőrendőrök létesítése
o Csiky utcai játszótér fejlesztése

A beküldés módja:
Elektronikusan: e-mail: gajda@kispest.hu
Postán: Gajda Péter, 1195 Budapest, Városház tér 18-20.
Személyesen:
Városháza portája (XIX. kerület, Városház tér 18-20.)
Kispesti Rendészeti Központ (XIX. kerület, Eötvös utca 3-7.)

Bővebb információ és szavazólap az önkormányzat honlapján: https://uj.kispest.hu/felhivasok/9088-kispesti-kozossegi-koltsegvetes-2020

Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 20, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 29, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 21, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva