Április 6, 2020
Elfogadták az új testület első költségvetését
Bejegyzés: - Gajda - Február 19, 2020
Többek között Kispest ez évi költségvetéséről, új kitüntetésről, óvodavezetők megbízásáról, pályázati támogatásokról, szervezetek tavalyi tevékenységéről szóló beszámolók elfogadásáról döntöttek a képviselők a februári képviselő-testületi ülésen.

A legfontosabb napirendként tárgyalt idei költségvetést a képviselők 11 igen, 1 nem és 5 tartózkodás mellett elfogadták. Ennek értelmében a képviselők a bevételeket és a kiadásokat 11 milliárd 956 millió 679 ezer forintban állapították meg. A költségvetés része a köztisztviselők illetménykiegészítése, amely az állami többlettámogatásnak köszönhetően, 2020. évre 20 százalék mértékű, az illetményalap mértéke pedig 44 ezer forintról 50 ezer forintra emelkedik.

A költségvetési vitában elhangzottak szerint, Vinczek György alpolgármester javaslatára a civil pályázati alapot 8 millióról 9 millióra emelték. Továbbra is kapják az államosított iskolák a szabad felhasználású 1-1 millió forintot az önkormányzattól, illetve Paróczai Anikó képviselői indítványára a Wekerlei Társaskör támogatása kettő millió forintról három millióra nőtt, műemlék-támogatásról, elsősorban a nyílászárók cseréjéről további tárgyalások várhatóak. A vitában a kormánypárti képviselők módosítóindítványai közül támogatták a képviselők Dódity Gabriella javaslatát, hogy az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona Gyöngyszemek Alapítvány táboroztatásra egymillió forintot kapjon.

A vita keretében, bár nem a napirendhez tartozóan a képviselők egyetértettek Ékes Gábor képviselő javaslatával, amely szerint készüljön egy felmérés a kerület valamennyi elhanyagolt, használhatatlanná váló útjáról, és ezzel egy időben három éves időtartamra készüljön elképzelés és költségvetés is az utak tervszerű felújításáról.

Szavaztak a képviselők az önkormányzat rendeletéről, a Wekerletelep Kerületi Építési Szabályzatáról (KÉSZ).

Módosították az önkormányzati címek, díjak, elismerések alapításáról és adományozásáról szóló helyi rendeletet. E szerint 2021-től új elismerésként adományozható a Sárkányölő Szent György Elismerés, amelyet a kerületi rendőrkapitányság állományában hosszabb ideje szolgálatot teljesítő rendőrnek adományozható. A pénzjutalommal is járó elismerés átadására minden évben Szent György napjához (április 24.) kapcsolódóan kerül majd sor.

Módosították a Gazdasági Ellátó Szervezet (GESZ) és a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum (KSZSZC) között a ,,Munkamegosztás és felelősségvállalás rendjéről szóló 2017-es megállapodást. Ennek értelmében a GESZ alapfeladata a gazdálkodás önálló, gazdaságos és szakszerű vitele, a hozzárendelt költségvetési szerv pénzügyi-gazdasági tevékenységének - az elfogadott munkamegosztási megállapodás szerinti - végrehajtása, és az ezzel összefüggésben szükséges feladatok megoldása.

Megállapodás született az önkormányzat és a Kossuth téri Piac Piaccsarnok Társasház között az egymással szemben fennálló követelésekről. Ennek előzménye, hogy a kispesti önkormányzat kizárólagos tulajdonát képezi a 162301/7 hrsz.-ú, 3750 négyzetméteres földterület, amelyen felépítésre került az 1484 négyzetméternyi területet elfoglaló A, B, C, D, E, F, G, H és I épületekből álló Piaccsarnok épületegyüttes. A földtulajdonos önkormányzat az épületek tulajdonjogával rendelkező Bau Contact Kft.-vel az épületegyüttest 2001. július 31-én kelt Alapító Okirattal Kossuth téri Piac Piaccsarnok Társasházzá alakította úgy, hogy a szintén ezen a területen elhelyezkedő ,,őstermelői terület” nem tartozik a Társasházhoz (a Társasház felett kialakított csarnok és tetőszerkezet ezt a területet is lefedi), továbbá a Társasház által elfoglalt földterület sem képezi a Társasház tulajdonát. Ugyanakkor a Társasházban található albetétek közül összesen 22 albetét az önkormányzat tulajdonában van. A Társasház megalakulásától a Társasház és az önkormányzat között egymással szemben fennálló követelések számítása és elszámolása miatt több vitás helyzet alakult ki. A vitában kiderült, hogy a vitás helyzet előzményei 2001-ig nyúlnak vissza, Bau Contact Kft. is megszűnt azóta, tulajdonrészét magánszemélyek birtokolják, és ugyancsak hosszú egyeztetési és tárgyalási folyamat végén született meg ez a megállapodás, ami a jövőben megoldhatja a vitás kérdéseket.

A képviselő-testület most úgy döntött, hogy az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező 3750 négyzetméteres földterületen felépítésre került, 1484 négyzetméteres területet elfoglaló Kossuth téri Piac Piaccsarnok Társasházzal kötendő megállapodást jóváhagyja, amely szerint az egymással szemben fennálló, pénzben meghatározott és lejárt követeléseiket - területbérleti díj, szolgáltatási díjak és közös költség - egymás tartozásaival szemben beszámítja.

A képviselő-testület úgy döntött, hogy pályáztatás nélkül bérbe adja a kispesti önkormányzat tulajdonában álló telken lévő Wekerlei Kispiac 32,53 négyzetméternyi, nem lakáscélú helyiséget közösségi célra, öt év időtartamra, az Átalakuló Wekerlei Közösségi Szövetkezetnek. Az ingatlan bérleti díja áfamentesen, 67 ezer forint havonta, az óvadék 402 ezer 534 forint, az egyszeres térítési díj összege pedig 354 ezer forint. A bérlőnek közjegyző előtt egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot kell tennie a bérleti szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítésére. A vitában kormánypárti képviselők, Dódity Gabriella, Simon Song, arról beszéltek, hogy jogszerűtlen az a mód, ahogy az Átalakuló Wekerlei Közösségi Szövetkezet az ingatlanba került, és az átláthatóság jegyében érdemes lett volna versenyt indítani a civil szervezetek között a közösségi tér birtokba vételéért. Nehezményezték a pályáztatás nélküli bérbeadást is. Dr. Vitál Márton aljegyző kérdésre elmondta, hogy bruttó egyedi 25 millió forint forgalmi érték alatt nem kell pályáztatni a bérbeadásról, és egyébként a szervezet nem ingyen vagy kedvezménnyel bérli majd az ingatlant, hanem piaci viszonyok között, komoly óvadékkal.

Mivel a fedett utasvárók kialakítása nem tartozik az önkormányzat feladatkörébe, azonban a kerületi lakosok igényeinek kedvezőbb kiszolgálása érdekében az önkormányzat 2016.október 24.-én megállapodást írt alá a JCDecaux Hungary Zrt.-vel, a társaság tulajdonában lévő, de az Önkormányzat közterületi besorolású ingatlanain kiépített 26 db fedett utasvárókra vonatkozó közterületi használati díjáról, valamint az ezen utasvárókban elhelyezett Citylight felületek cseréje, üzemeltetése, karbantartása tárgyában. Most a képviselők döntöttek arról, hogy két új helyszínen, a Báthory utca -Ady Endre út megálló, illetve a Hunyadi téren létesülhetnek fedett utasvárók.

A képviselők elfogadták a Bóbita, a Hársfa, a Mézeskalács, a Tarka-barka és a Százszorszép óvodák vezetőinek szakmai beszámolóit az óvodákban 2015-2020 között folyó munkáról. Az intézményekben folyó munkák törvényességi vizsgálatát a Humánszolgáltatási és Szociális Iroda Humánszolgáltatási csoportja novemberben elvégezte. A törvényességi vizsgálat a tanügy-igazgatási folyamatokra, a dokumentumokra, az állami normatívaigénylés jogosságára és az oktató-nevelő munka működésével összefüggő intézményvezetői feladatok áttekintésére vonatkozott.

Ezzel összefüggésben szavaztak a képviselők arról, hogy a Bóbita, a Hársfa, a Mézeskalács és a Százszorszép óvodák jelenlegi vezetőit pályázat kiírása nélkül, öt évre megbízza az intézmény vezetésével.

A képviselők döntöttek arról, hogy március elsejétől engedélyezik további 2 fő gyógypedagógiai asszisztensi álláshely létesítését a Mese-Vár óvodában, és további egy-egy szakember alkalmazását az Árnyas, a Bóbita, a Százszorszép, a Zöld Ágacska és a Napraforgó óvodában. Az intézkedést indokolja, hogy Az elmúlt években a kerületben élő sajátos nevelési igényű, SNI-s - különösen az autizmussal, autizmus spektrumzavarral élő - gyermekek száma folyamatosan növekedett. A fenntartó feladata a sajátos nevelési igényű gyermekek megfelelő, minőségi nevelése, elhelyezése, fejlesztésük biztosítása. Jelenleg az oktatási-nevelési intézményeknek nagy leterheltséget jelent és csak gyógypedagógiai asszisztensek segítségével tudják szakszerűen ellátni ezen gyermekek nevelését, fejlesztését.

A képviselők döntöttek arról, hogy az Eötvös iskola, a Bolyai iskola és a Gábor iskola Intézményi Tanácsába Laczkó Magdolnát, a Humánszolgáltatási és Szociális iroda munkatársát delegálja. A napirend kapcsán Paróczai Anikó képviselő elmondta, hogy a következő tanévben praktikus lenne, hogy az önkormányzati képviselők legyenek az intézményi delegáltak a választókörzetekben.

A képviselők elfogadták a Polgármesteri Hivatal 2019. évi munkájáról, a Kispesti Sportközpont 2019. évi tevékenységéről,valamint a 2020. évi sportrendezvények tervezetéről szóló és a Kispesti Állatvédelmi Járőrszolgálat tevékenységéről és 2019. évi működéséről szóló beszámolót, a XIX. Kerületi Ifjúsági és Szabadidősport Egyesület tavaly évi támogatása felhasználásáról szóló tájékoztatót, illetve a 2019. évi alapítványi pályázati támogatások elszámolását is.

Az ülés végén képviselői kérdésre válaszolva Kertész Csaba alpolgármester elmondta, hogy a Tichy Lajos Sportcentrumban lévő skate-parkot továbbra sem lehet majd a kerékpárosoknak használni, mert az itt lévő installációkat gördeszkára tervezték, amikor a Vass iskola udvarára évekkel ezelőtt telepítették. Az alpolgármester elmondta azt is, hogy jelenleg folyik még a karbantartás a skate-parkban, de várhatóan márciusban újból lehet majd használni az eszközöket.

 


Bejegyzés: - Gajda - Április 1, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Március 18, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Március 2, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Február 28, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Február 20, 2020
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva