Június 6, 2020
Hárman kaptak Kispest Sportjáért-díjat az idén
Bejegyzés: - Gajda - December 4, 2019
Győri Imola, Juhász Dániel és Oláh László kaptak Kispest Sportjáért-díjat idén, amelyet a Városháza dísztermében rendezett ünnepségen adtak át. A díjazottakat és a jelenlévőket az Ötvös Session Music, Szimicsevics Judit fuvolaművész és Ötvös Gábor zongorista-zeneszerző műsorával köszöntötték.

Gajda Péter polgármester ünnepi köszöntőjében arról beszélt, hogy az önkormányzat 2009-ben, éppen tíz sztendeje alapította a Kispest Sportjáért-díjat, amely azoknak a személyeknek, egyesületeknek, sportköröknek, adományozható, akik, és amelyek kiemelkedő munkát végeznek a sport, diáksport területén, a testnevelés és testkultúra népszerűsítésében, ezek szervezésében, fejlesztésében és támogatásában. Az eltelt egy évtizedben sokan kapták meg a díjat, és az első díjazottak közül ma is itt ül a Szurgent Lajos és Piroska János, aki a napokban ünnepelte hetvenedik születésnapját, amelyhez a polgármester örömmel gratulált is. Örömmel mondhatjuk, hogy Kispest egy sportos, az egészséges életmódra odafigyelő kerület, város, hiszen évek óta arra törekszenek, hogy minél több helyen sportolhassanak térítésmentesen a kispestiek. Ezért is újították fel többek között a Tichy Lajos Sporttelepet, illetve a KöKi melletti parkerdőt is – hangsúlyozta a polgármester.

A díjazottak személyére egyesületi vezetők, iskolaigazgatók küldtek javaslatokat. A beérkezett 6 javaslat közül az önkormányzat Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottsága, a kitüntetési rendeletnek megfelelően, 3 szakembernek ítélte oda az elismerést, amelyet Gajda Péter polgármester, Kertész Csaba és Vinczek György alpolgármesterek adták át.

A díjátadás után Pohárköszöntőjében Vinczek György alpolgármester arról beszélt, hogy minden évben ebben az időszakban, advent idején kerül sor a díjak átadására, de idén különösen jóleső érzés, hogy mindhárom kitüntetett a gyerekekhez, az iskolai közösséghez kötődik. Legyenek büszkék magukra, remek csapatba kerültek! – mondta az alpolgármester.

(Elsők között kapott 2009-ben Kispest Sportjáért Díjat Cserjés István, Faragó Lajos, Kaszás Kálmán, Lenkey Géza, Rákóczi László, Sikesdi Gábor, Szurgent Lajos, Vági István, Ács Ödön (posztumusz) Kovács Kálmán, Gyimesi László, Kerekes Balázs, Piroska János.)

Kispest Sportjáért Díjban részesül 2019-ben:

Győri Imola, a Kispesti Bolyai János Általános Iskola testnevelő tanára, ritmikus gimnasztika szakedző, régebben junior válogatott sportoló. Győri Imola 2004 óta oktatja a sportágra az iskola diákjait, eredményesen versenyezteti a tehetséges gyerekeket. Az alsós kislányokat tanórába illesztve tanítja az igényes mozgásra, a kitartásra, a töretlen szorgalomra. Diákjai sikeresek, tanítványai közül országos bajnokot, kupagyőztest és magyar válogatott versenyzőt is nevelt már kerületünkben.

Juhász Dániel, a Pestszentlőrinc-Kassa Sportegyesület dzsúdó-edzője, aki kerületünkben 2004 óta tart edzéseket fogyatékos és ép gyerekek részére a Móra Ferenc és a Puskás Ferenc Általános Iskolákban. Juhász Dániel tanítványai sikereket érnek el hazai és nemzetközi versenyeken, diákolimpián, több válogatott kerettag, magyar bajnok, és Speciális Olimpia Világjátékokon elért dobogós helyezés jelzi kitűnő szakmai munkáját. A Magyar Speciális Olimpiai Szövetség dzsúdó szakágának vezető-helyettese.

Oláh László, a Kispest Sportegyesület asztalitenisz szakosztályának vezetője, aki 2000 óta szervezi a szakosztály munkáját, segítségével a Gábor Áron Általános Iskolában a tanmenetbe épített asztalitenisz-oktatás indult. Oláh László a magyar korosztályos ranglistákon jelenleg 20 saját nevelésű tanítványa szerepel az újonc 11 éves korosztálytól az ifikig bezárólag. Idősebbek részére rekreációs pingpongfoglalkozásokat is vezet. Ötven éve versenyszerűen asztaliteniszezik, 2017-ben az országos veterán ranglistán 13. helyezettje volt.

(Oláh László helyett, aki jelenleg külföldön tartózkodik, a díjat fia vette át.)

 

 


Bejegyzés: - Gajda - Május 18, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Május 14, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Május 13, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Május 11, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Május 10, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Április 21, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Április 20, 2020
Bejegyzés: - Gajda - Április 1, 2020
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva