Április 20, 2024
Időre elkészült a teljesen megújult Százszorszép óvoda
Bejegyzés: - Gajda - Október 2, 2019
Májusban indult a felújítás a Százszorszép óvodában és ma már egy teljesen megújult intézménybe térhettek vissza az óvodások. A felújítás csaknem 200 millió forintos költségét a Vagyonkezelő Műszaki Szervezet (Vaműsz) saját költségvetéséből, megtakarításaiból fedezte – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől.

 A hároméves, másfél milliárdos kerületi intézmény-felújítási program keretében minden esztendőben egy-egy kiemelt beruházást tervezett az önkormányzat. ennek egyik legnagyobb, mintegy 200 millió forintos idei beruházása a 36 évvel ezelőtt épült óvoda belső tereinek teljes gépészeti és építészeti felújítása. Így társfinanszírozásban az elmúlt évek alatt egy vadonatúj óvodát sikerült kialakítani – mondta Gajda Péter.  

Hiszen, mint mondta, tavasszal már megtörtént az épület homlokzatának szigetelése és színezése, de kicserélték az óvodát övező kerítést, amely kapott egy lábazatot is. Ezen kívül mintegy 140 négyzetméter gumiszőnyeg is kerül a kerti játszószerek alá. Az óvoda felújítása már korábban megkezdődött: évekkel ezelőtt megújult a világítási rendszer, és tavaly kicserélték az udvari régi árnyékolókat, valamint befedték a teraszokat is, így azokat már télen, nyáron használhatják a gyerekek.

Mint azt az óvoda vezetőjétől, Szőke Évától megtudtuk, a hat csoportban gondozott 127 gyereket a Bóbita és a Hársfa óvodában helyezték el felújítás alatt. A Százszorszépesek nagyon hálásak a befogadó társintézményeknek, mert igazán jól érezték magukat, de azért „mindenhol jó, de legjobb otthon”! – mondta az óvodavezető. Szőke Éva rendkívül elégedett a felújítás eredményével, „egy álom valósult most meg” – mondta. A Vaműsz szakemberei folyamatosan egyeztették a felújítás részleteit az intézményvezetővel, a csempéket és a színeket is közösen választották ki. A felújítási munkálatok magukban foglalták a tető szigetelését, a fűtés korszerűsítését, új radiátorok felszerelését, a vizesblokkok teljes felújítását, az összes fali és padlóburkolat cseréjét, a festést és mázolást is. Szőke Éva ez alkalommal is köszönetet mondott a szülőknek és a gyerekeknek is a türelemért, amellyel a felújítás ideje alatt várták, hogy befejeződjenek a munkálatok, és külön köszönte, hogy a munkák befejezése után soka, óvónők, dadusok, szülők négy napon keresztül éjjel-nappal együtt „fúrtak, faragtak, sikáltak azért”, hogy a gyerekek egy tiszta és szép óvodába jöhessenek vissza.

 


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva