Április 20, 2024
Megújult rendelők, elkészült parkolók a Berzsenyi utcában
Bejegyzés: - Gajda - Október 1, 2019
A felnőtt háziorvosi rendelő új arculatával és az Üllői útnál mostanra kialakított parkolóval, a Puskás iskolától az Üllői útig szinte teljesen megújult a Berzsenyi utca.

A Berzsenyi utcai gyermek háziorvosi rendelő teljes felújítása után befejeződött a felnőtt rendelő nyílászáróinak cseréje és külső szigetelése is, 23 millió forintot költött rá az önkormányzat. A következő ütemben a rendelő belső felújítása kerülhet sorra – tudtuk meg Gajda Pétertől, Kispest polgármesterétől, aki Fekete László és Varga Attila önkormányzati képviselőkkel ma tekintette meg a rendelőt és a közeli parkolót.

Gajda Péter elmondta, hogy az Üllői út és a Berzsenyi utca találkozásánál 30 millió forintból épített parkolóval – amely része a ciklusban kialakított több száz parkolóhelynek – a korábban elhanyagolt terület rendezése mellett a környék parkolási gondjain próbál enyhíteni az önkormányzat: a parkosított területen 44 normál, 2 mozgássérült, 2 szélesített családi, valamint elektromos autók töltésére további 2 helyet alakított ki. Hozzátette, az elektromos töltőket még nem szerelték fel – ez nem önkormányzati feladat –, de ezekkel együtt kerületszerte már csaknem 20 töltőállomás található.

A polgármester hangsúlyozta, Kispestnek ezen a részén szinte minden megújult az elmúlt években: a Puskás iskolára napelemes rendszer került, és az udvarát is rendbe tették, megépült a vizes játszótér, teljesen megújult a gyermek háziorvosi rendelő, valamint az óvoda és a bölcsőde, parkolóhelyek épültek, folyik a parkrekonstrukció a közeli Toldy és Széchenyi utca közötti zöldterületen és külső szigetelést kapott a felnőtt háziorvosi rendelő is.

 


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva