Március 28, 2024
Születésnap az egyházközségben
Bejegyzés: - Gajda - Szeptember 29, 2019
75 éves a Kispest-Rózsatéri Református Egyházközség. Az alkalomból ünnepi-hálaadó istentiszteletet tartottak a Jahn Ferenc utcai templomban. Az ünnepi istentiszteleten Dr. Szabó István a dunamelléki egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinati elnöke hirdetett igét. Az ünneplőket és a vendégeket Ablonczy Kálmán lelkipásztor köszöntötte, Kovács Attila főgondnok idézte fel a gyülekezet történetét, majd Pásztor Lajos missziói gondnok mondta el Rózsatérről szóló vallomását.
A Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvoda iskolai gyermekkórusa énekelte el a 23. zsoltárt, ezt követően az intézmény igazgatója, Nagy Gábor beszélt az iskola és óvoda életéről, majd Huszár Márta igazgató ismertette a Simeon Rózsatéri Idősotthon történetét. Az iskola pedagógusainak és diákjainak éneke után mondta el köszöntő szavait Gajda Péter, Kispest polgármestere.

A polgármester azokról a különleges pillanatokról beszélt, amelyek kellettek ahhoz, hogy egy gyülekezet, egy közösség fejlődhessen, és 75 év múltán is azt mondhassa, vagyok, élek. Elmondta, ilyen pillanat volt a templom megépítése, az iskola, az óvoda és az idősotthon megszületése, ám ezek nem csak az építkezésről szólnak, hanem azokról a különleges pillanatokról, amikor egymás szemébe tudunk nézni és felidézzük azokat az embereket, lelkeket, akik itt fejlődtek közösséggé – mondta. A polgármester hangsúlyozta, Kispest Önkormányzatának nagyon fontos ez a közösség, ezért is próbált meg nagy örömmel, pártállástól függetlenül, minden időszakban lehetőségeihez mérten segítő kezet nyújtani, amikor segítségért fordult hozzá közösség. Gajda Péter ígérte, hogy ezt a párbeszédet szeretné a jövőben is folytatni az önkormányzat, és lehetőségeihez mérten továbbra is támogatni az egyházat és a gyülekezetet.

„Egyházközségünk 1944-ben alakult – alapító lelkipásztora Ablonczy Dániel –, a valamikori Rózsa téri iskola (ma Jókai Mór Ált. Iskola) biztosította számára az első években az alkalmak lehetőségét.
1947-ben került a gyülekezet – ingatlanvásárlás révén – az akkori Rózsa utca (mai nevén a Jahn Ferenc utca) 107. alá. Nevét innen nyerte, s a Rózsa téri iskola iránti hálából, s a múlt iránti tisztelet okán nem változtattuk meg nevünket, bár “Rózsa teret” sem a templomunk mellett, sem egész Kispesten nem találunk már.
Új templomépületünkkel (1994), egyházi iskolánkkal (1990), óvodánkkal (1997): a Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvoda Intézményével, Simeon Rózsatéri Öregotthonnal (1994) életterünk sokszínűen kibővült, s mind a nevelésben és oktatásban, mind az idősgondozásban és szociális felelősséghordozásban közösségünk társadalmi feladatokat is ellát. Körülbelül 200 család: 500 fő tartozik hozzánk, sok-sok gyermek, fiatal, pályakezdő, felnőtt és idős élet” – írja Ablonczy Kálmán lelkipásztor a rozsater.hu-n.

Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 20, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 29, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 21, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva