Április 18, 2024
Kispesti kutyafesztivál ötödször
Bejegyzés: - Gajda - Szeptember 1, 2019
Ötödik alkalommal rendezett EbFesztet a Kispesti Állatvédelmi Járőrszolgálat és az önkormányzat közösen a Katona József utcai Tichy Lajos Sportcentrumban.

Megnyitójában a polgármester köszönetet mondott a járőrszolgálat önkénteseinek azért a munkáért, amelyet eddig végeztek. Öt év alatt több mint 1600 esetben intézkedtek, mintegy 700 állat került gondozásukba. Fontos feladatuknak tartják az elkóborolt állatok mentését, visszajuttatásukat gazdáikhoz, a gazdátlan állatok örökbefogadásának segítését, és missziójukat a felelős állattartás szabályainak mind szélesebb körű megismertetésében. Gajda Péter hangsúlyozta, az EbFesztek a gazdakeresésre és az állattartási ismeretek gyarapítására is kiváló alkalmat teremtenek. Az önkormányzat a jövőben tervezi a szolgáltatás bővítését, egy olyan állatmenhely kialakításáról lehet szó, amely nem zavarja a kispestieket, és segítséget tud nyújtani az elhagyott állatoknak és a gazdáknak – tette hozzá a polgármester, aki Rátkai Andrea önkormányzati képviselővel, Vinczek György és Kertész Csaba alpolgármesterekkel látogatott ki az egyre népszerűbb rendezvényre.

A járőrszolgálat vezetője, Kruzslicz Anna oklevéllel köszönte meg a polgármesternek a szervezet támogatását. Kérdésre elmondta, heten dolgoznak, járőröznek a kerületben, ezért is várják önkéntes segítők és ideiglenes befogadók jelentkezését. Munkájukat autóval és havi 200 ezer forinttal segíti az önkormányzat.

A jó hangulatú kutyás-gazdis találkozón bemutatót tartott a Falka City Kutyaiskola, felléptek a Mágnes Színház ifjú művészei és a DOS együttes, bemutatót tartottak a Black Top hip-hop táncosai, dr. Jandó Tamás állatorvos a felelős állattartásról tartott előadást, Bebők Tamás és Veres Judit rock and rollt hozta el a sportcentrumba, és szépségversenyt is rendeztek a kutyák számára.

Fontos tudni, hogy a Kispesti Állatvédelmi Járőrszolgálat nem rendelkezik hatósági jogkörökkel, tevékenységét a polgárőrségre és az állatok védelmével foglalkozó civilszervezetekre vonatkozó jogszabályi rendelkezések, valamint az önkormányzattal kötött együttműködési megállapodás szabályozza. Kiemelt céljának tekinti a felelős állattartás megismertetését a lakossággal, különösen a gyerekekkel. Rendszeresen járőröznek, illetve 0-24 óra között, a hét minden napján a bejelenteskispest@gmail.com e-mail címen és a 06-70/636-6230-as telefonszámon fogadják a Kispestről érkező bejelentéseket esetleges állatkínzásról, helytelen tartásról, balesetet szenvedett, illetve kóbor állatokról.


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva