Március 28, 2024
Nevet váltott a felújított KAC-pálya
Bejegyzés: - Gajda - Június 15, 2019
A „nemzet bombázója”, Tichy Lajos nevét viseli mától a felújított Katona József utcai Önkormányzati Sporttelep. A Tichy Lajos Sportcentrumot öregfiúk és szurkolók focimeccsével, emlékfutással és diákok kispályás labdarúgótornájával avatták fel.

 

Köszöntőjében Kispest polgármestere arról beszélt, hogy ez az ünneplés a centerpálya megújulásáról, a futókör átadásáról, a főépület teljes átépítéséről, a dzsúdóterem felújításáról és a Honvéd egykori legendás csatáról, Tichy Lajosról szól, akinek a nevét mostantól a sportcentrum viseli. Partnereivel – elsősorban a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) – együtt az önkormányzat több mint 350 millió forintot fordított a sportcentrum korszerűsítésére, hogy azt minden kispesti örömmel használhassa.

Gajda Péter elmondta, a fenntartó önkormányzat szavazást indított, hogy mi legyen a neve a felújított létesítménynek, amely hosszú évek óta KAC-, Gránit-pályaként, majd Önkormányzati Sporttelepként szolgálta a kerületben élőket. A kispestiek javasolták, hogy Tichy Lajosról, Kispest Díszpolgáráról, a Honvéd nagyszerű labdarúgójáról nevezzük el.

Az elmúlt években számtalan olyan mozgásra, sportolásra alkalmas színteret próbáltak biztosítani az intézményekben és a közterületeken, amelyeket ingyen használhatnak a kerületben élők, hogy megőrizhessék egészségüket. A Tichy Lajos Sportcentrum is ezt a célt szolgálja majd természetesen ingyenesen – hangsúlyozta a polgármester.

A polgármester megköszönte mindazok közreműködését, akik részt vettek az átalakításban, abban, hogy ma együtt ünnepelhettek az emberek: a képviselő-testület tagjainak, Kertész Csaba alpolgármesternek, aki „oroszlánrészt vállalt” a sportcentrum felújításában, az MLSZ-nek, amely több mint 200 millió forintot fordított a munkálatokra, a Honvéd-szurkolóknak, Piroska Jánosnak, a Honvéd baráti Kör elnökének, aki anyagi támogatást nyújtott, a kivitelezőknek a nagyszerű munkát és minden ünneplőnek.

A megújult pályát Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője is köszöntötte. Elmondta, rengeteg focipálya szűnt meg Magyarországon az elmúlt években, egyre kevesebb lehetőségük maradt az amatőr sportolóknak, a fiataloknak, a gyerekeknek pályához jutni, különösen Budapestre volt ez igaz. Az MLSZ 2011-ben indította a pályaépítési programot, hogy sportolhassanak. Ez a sporttelep amellett, hogy közösségi tér, az amatőr sportot, a gyerekeket szolgálja. Mint mondta, bízik benne, hogy sok gyerek kezdi itt, a Tichy Lajos Sportcentrumban labdarúgó-pályafutását, és talán kikerülhetnek belőlük később legendás kispesti focisták is. Külön méltatta a közösségi döntést a névadóról, majd egy történettel idézte fel Tichy futballkarrierjének indulását, illetve a „nemzet bombázójának” pályafutását. Azt kívánta a kispesti fiataloknak, hogy próbálják követni Tichy Lajos életútját, a megjelenteknek pedig, hogy legyen örömük a kispesti futballban.

A köszöntők után Gajda Péter, Sipos Jenő, valamint Vinczek György és Kertész Csaba alpolgármesterek együtt vágták át a Tichy Lajos Sportcentrum átadását jelképező szalagot, majd a polgármester, illetve Kertész Csaba és az egykori Honvéd-csatár, Kozma Mihály leplezte le Tichy Lajos szobrát, Kristóf Lajos alkotását.

A sportünnepély a Honvéd Öregfiúk és a szurkolók focimeccsével folytatódott, amit az „öregfiúk” 8:2 arányban nyertek meg. Elrajtolt a rekortánpálya-avató 1935 méteres futás (ez Tichy születésének éve), majd iskolás focitorna zárta a sportcentrum átadóját: a Honvéd utánpótlás, valamint a Bolyai, a Puskás, a Reménység és a Vass iskolák csapatai játszottak körmérkőzést. 

 

Eredmények:

Puskás - Bolyai 1 : 2

Vass - Reménység 1 : 1

Vass - Puskás 2 : 0

Honvéd - Reménység 2 : 0

Bolyai - Reménység 2 : 1

Vass - Honvéd 0 : 0

Bolyai - Honvéd 0 : 5

Puskás - Reménység 0 : 0

Bolyai - Vass 0 : 2

Puskás - Honvéd 0 : 4

 

A KAC-pálya átépítése tavaly ősszel kezdődött az önkormányzat és az MLSZ közös beruházásában. A teljes beruházás mintegy 350 millió forintba került. A szövetség 220 millió forinttal finanszírozta a felújítást, Ebből valósult meg a nagyméretű műfüves focipálya, az öltözők felújítása, építése, valamint két mosdó, illetve a világítás. Önkormányzati beruházás volt az ötpályás rekortán futókör és a strandkézilabda-pálya kialakítása, új kazánház építése és a dzsúdóterem felújítása, a kültéri fitneszgépek felállítása a kapuk mögötti területen, illetve 200 nézőtéri szék beszerzése és a beléptető rendszer kialakítása.

 


Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 20, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 29, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 21, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva