Április 20, 2024
Szigorodtak a közterület-használat feltételei
Bejegyzés: - Gajda - Május 31, 2019
Többek között a kerületen kívülről, a kispesti közparkokban szervezett rendezvények közterület-használati díjáról, a költségvetési, a társasház-felújítási, rendeletek módosításáról, valamint a Berzsenyi utcai felnőtt orvosi rendelő felújításához pályázat benyújtásáról is döntött ma a képviselő-testület.

Az ülés kezdetén egyperces néma felállással tisztelegtek a képviselők a dunai hajókatasztrófa áldozatainak emléke előtt.

A zárt ülést követően elsőként az önkormányzat 2018. évi zárszámadásáról szóló rendeletet fogadta el a testület, majd döntött az idei költségvetési rendelet módosításáról. Utóbbiról Gajda Péter polgármester elmondta, többek között új egészségügyi és közterületi fejlesztési elképzelésekkel bővült. A polgármester befogadta Dódity Gabriella módosító javaslatát: 100 ezer forint támogatást kap az értelmi fogyatékkal élőket támogató Gyöngyszemek Alapítvány.

Lakossági igények alapján, Ékes Gábor képviselő és a Fidesz-KDNP-frakció kezdeményezésére módosították a képviselők a társasházak és lakásszövetkezetek felújítási támogatásáról szóló rendeletet. A módosított rendelet a kerület sajátosságaira tekintettel nagyobb támogatási intenzitást (80 százalékos) tesz lehetővé a pályázók részére a közegészségügyi veszélyt okozó műszaki problémák elhárítására irányuló pályázatok esetén. A rendelethez kapcsolódóan az idei pályázati kiírás is módosul.

Módosult az önkormányzat tulajdonában álló közterületek használatáról szóló rendelet is. A rendeletmódosítás az önkormányzat közfeladatainak ellátásával összefüggésben szabályozni kívánja a kiemelt érdeklődésre számot tartó közterületei, közparkjai mindennapi használatát és korlátozni kívánja a kifejezetten üzleti, kulturális, oktatási, vagy sportcélú és nagy létszámú szervezett csoportok látogatását ezeken a területeken. A polgármester fontosnak nevezte a módosítást, mert mint mondta, a kiemelt kispesti közparkokba – a központi játszótérre, a vizes játszótérre és a Kós Károly térre – szervezett, fizetős programokat szerveznek Kispesten kívülről, és az önkormányzatnak meg kell óvnia ezeket a területeket a túlzott terheléstől. A május 31-én, pénteken életbe lépő rendelet értelmében a szervezett és fizetős programokhoz engedélyt kell kérni a hivatalban, amelynek elmulasztása büntetéshez vezet, a rendelet betartását a rendészeti központ ellenőrzi. Gajda Péter hangsúlyozta, hogy a szabályozás nem vonatkozik a kispesti intézmények és szervezetek programjaira, kifejezetten a külső üzleti vállalkozásokat érinti. A rendelethez kapcsolódóan a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló rendeletet is módosították a képviselők.

Elfogadta a testület a Vak-Bottyán utca – Derkovits Gyula utca – Wesselényi utca – Móricz Zsigmond utca – Simonyi Zsigmond utca –Kisfaludy utca – Ady Endre út páratlan oldalának telekvégei (37-49.) – Hunyadi utca – Üllői út – Mátyás király utca – Ady Endre út – Rákóczi utca páratlan oldala – Nagykőrösi út – Méta utca – Kolozsvár utca – kerülethatár – Ferihegyi repülőtérre vezető út által határolt területre tervezett Kerületi Építési Szabályzat tervezetét.

Egyesületi és alapítványi támogatásokról is döntöttek a képviselők: a XIX. Kerületi Ifjúsági és Szabadidősport Egyesület 600 ezer, a Gyöngyvirág Kórusalapítvány 800 ezer, a Kispesti Rászorultak Megsegítésére Közalapítvány 4 millió forint vissza nem térítendő támogatást kap 2019-ben. A Rászorultak Közalapítvány tavalyi évről szóló beszámolója kapcsán Vinczek György alpolgármester (MSZP-DK-Együtt-PM) elmondta, a közalapítványhoz 297 kérelem érkezett tavaly, ebből 291-et támogatott.

Elfogadta a testület a Közpark Nonprofit Kft. 2018. évi beszámolóját, mérlegét és a 2019. évre vonatkozó üzleti tervét, valamint megkötötték a 2019. évi támogatási szerződést. E szerint az önkormányzati cég az idei évre 370 millió forint támogatást kap, amelyből 166 millió forintot már megkapott az önkormányzattól.

Pályázatot nyújt be Kispest a helyi önkormányzatokért felelős miniszter által meghirdetett ,,Önkormányzati fejlesztések támogatása" című pályázati felhívásra a Berzsenyi utca felnőtt háziorvosi rendelő felújításával (homlokzatszigetelés és a nyílászárók cseréje). A támogatás igényelt összege maximum bruttó 30 millió forint, az önkormányzati önrész maximum bruttó 10 millió forint. A támogatási kérelmet 2019. június 3-ig kell benyújtani a területileg illetékes MÁK-hoz, a miniszteri döntés 2019 szeptemberében várható. A polgármester elmondta a napirend kapcsán, hogy az önkormányzat a pályázat sikerétől függetlenül elvégzi a munkákat, de szeretne külső forrást is bevonni.

 

 


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva