Június 18, 2019
Eszközfejlesztés a Napraforgó óvodában
Bejegyzés: - Gajda - December 6, 2018
Jelentős összeggel támogatta idén is az önkormányzat a fenntartásában működő óvodákat. Idén is 20 millió forintot fordítottunk eszközök beszerzésére az óvodáinkban, a Naprafogó óvodában is jó helyre került az az 1,3 millió forint, amely ez évben jutott fejlesztésre – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől.

 

Bogdányné Horváth Ildikó, a kertvárosi óvoda vezetője felsorolta, hogy bútorokat – csoportszobai és öltözőszekrényeket, székeket, asztalokat – valamint technikai eszközöket – laptopot, számítógépet és monitort – vásároltak a támogatásból.A Karinthy Frigyes utcai Napraforgó óvoda speciális logopédia csoportot működtet maximum 13 fővel, ide azokat a különleges bánásmódot igénylő gyermekeket várják, akiknek mindennapos intenzív beszéd- és mozgásterápiára van szükségük. Két óvodai csoportban több mint tíz éve végzik az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara óvodapedagógus hallgatóinak gyakorlati képzését is.

 


Bejegyzés: - Gajda - Június 18, 2019
Bejegyzés: - Gajda - Június 17, 2019
Bejegyzés: - Gajda - Június 11, 2019
Bejegyzés: - Gajda - Június 8, 2019
Bejegyzés: - Gajda - Június 5, 2019
Bejegyzés: - Gajda - Május 31, 2019
Bejegyzés: - Gajda - Május 29, 2019
Bejegyzés: - Gajda - Május 29, 2019
Bejegyzés: - Gajda - Május 21, 2019
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva