Március 29, 2024
Készül a 2014-es költségvetés - egyeztetés az érdekvédőkkel
Bejegyzés: - Gajda - Február 4, 2014
A költségvetés hétfői képviselő-testületi elfogadása előtt a hagyományoknak megfelelően Gajda Péter polgármester egyeztette a 2014-es önkormányzati gazdálkodás fő számait és fejlesztési feladatait a kerületben működő reprezentatív szakszervezetek vezetőivel.

Az idei évi költségvetés tervezése közben tavaly decemberben már találkoztunk a szakszervezetek vezetőivel. Az akkori érdekegyeztető fórum jó néhány javaslata beépült a 2014-es költségvetésbe. Ha a képviselő-testület hétfőn elfogadja Kispest város költségvetését, akkor a tervek szerint 10 milliárd forint főösszeggel ( 8 milliárd működési, 2 milliárd fejlesztési) gazdálkodhat majd a kerület – mondta el az érdekegyeztető fórum után Gajda Péter polgármester, aki a találkozón elsorolta a kerületben működő reprezentatív szakszervezeti vezetőinek (Pedagógusok Szakszervezete, Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Magyar Zene- és Táncművészek Szakszervezete, valamint a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete) mindazokat a beruházásokat és fejlesztéseket, amelyek az önkormányzati intézményeket (óvodákat, bölcsődéket, iskolákat, szociális, egészségügyi) érinti.

A felújításokra és fejlesztésekre szánt 183 millió forintos alapból mintegy 30 millió forint használható fel az idén, a többi a már megkezdett és befejezés előtt álló beruházások költségét fedezik. A tervek szerint ebből készülhet majd el a Kós, a Pannónia és a Puskás iskola udvara.

A polgármester hangsúlyozta: az idén egyensúlyi költségvetést kell készíteni és úgy kell gazdálkodni, hogy még év közben sem lehet hiány az önkormányzat kasszájában. Ezzel párhuzamosan pedig meg kell őrizni a meglévő szolgáltatások megszokott színvonalát, törekedni kell a fejlesztések befejezésére.

Jól tartja“ a helyi oktatást az államosítás után irányító Klebelsberg Intézményfenntartói Központ (Klik) munkatársait és kiváló az együttműködés az önkormányzat és az oktatásért felelős állami szervezet között, de a városvezetésnek mégsem feladata a kerületi Klik helységgondjainak megoldása, különösen azért sem, mert jelenleg is ingyen biztosítja az önkormányzat a helyet és az eszközöket is a Klik-nek - válaszolta Gajda Péter polgármester arra a szakszervezeti felvetésre, hogy a Klik kinőtte az épületét és az önkormányzattól várnak további segítséget. Gajda szerint az lenne a szerencsés, ha a járási hivatal és a Klik egy helyre költözhetne.

Nagy Péter, a Humán Szolgáltatási Iroda vezetője a találkozón jó hírekkel nyugtatta meg a közszférában dolgozókat. Elmondása szerint az önkormányzat a továbbiakban sem kíván bérjellegű juttatásokat, meglévő státuszokat elvenni. A jelen lévő szakszervezetek képviselői üdvözölték azon bejelentését, hogy a kerületi közalkalmazottak étkezési támogatását a korábbi 5000 forintról 8000 forintra tervezik emelni a költségvetésben. Hasonlóan örömmel fogadták azt az egyszeri 8000 forintos bankkártya-kiegészítést, amelyet azok a közalkalmazottak kapnak, akik nem postai úton kapják meg bérüket.

És március elsejétől 2014. január elsejéig visszamenőleg megkapják a bölcsődei dolgozók is törvényesen járó illetménykiegészítésüket.

Elkészült az önkormányzati intézményekben dolgozók védőeszköz és védőruha egységes szabályzata is, amelynek fedezetét szintén a költségvetés tartalmazza majd.

A szakszervezetek képviselőin kívül a fórumon részt vettek: a város gazdálkodásért felelős Lászlóné Mester Zsuzsanna igazgató, valamint Vinczek György és Ékes Gábor alpolgármesterek.

 


Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 20, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 29, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 21, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva