Március 28, 2024
Megnyílt a második közösségi kert, az Aranykatica
Bejegyzés: - Gajda - Július 5, 2013
Találóan az Aranykatica Kert nevet kapta Kispest második közösségi kertje a Dobó Katica és Arany János utca között, a Forrásház mellett. A kertet, csakúgy mint az előzőt, az önkormányzat támogatásával a Városi Kertek Közhasznú Egyesülettel közösen hozta létre.

Az ünnepélyes kertavatón az újdonsült kert tulajdonosokon kívül Gajda Péter polgármester mellett Vinczek György és Ékes Gábor alpolgármesterek, Bogó Józsefné, a Környezetvédelmi Bizottság elnöke, Mihály András, a KOSIE Bizottság elnöke és Burány Sándor országgyűlési képviselő vettek részt.
Kispest polgármestere felidézte az első kert létrejöttének körülményeit és méltatta az új kert építésével együtt járó lelkes közösségi munkát. Gajda Péter elmondta: bízik abban, hogy itt, az Első Kis-Pesti Kerthez hasonlóan remek közösség jön létre, akik nem csupán együtt kertészkednek majd, hanem figyelnek egymásra, segítenek egymásnak. A polgármester végül külön említette és megköszönte Rosta Gábor, a Városi Kertek Közhasznú Egyesület vezetőjének és csapatának kitartó szakmai munkáját és segítségét, valamint az önkormányzat részéről közreműködő Hunya Richárd, a Közpark Kft. igazgatójának aktív munkáját.
Rosta Gábor arról beszélt, hogy kispesti önkormányzat példáját követve már a III. kerületben és még számos kerületben áll előkészítés alatt újabb közösségi kert.
A közösségi kert avatását szimbolizáló szalagot Gajda Péter, Bogó Józsefné, Rosta Gábor és Mirek Barbara kertészmérnök, az Aranykatica kert vezetője együtt vágta át. A Vinczek Györggyel kiegészült csapat ezután egy körtefát ültetett el a kertben, majd az önkormányzat ajándék öntözőkannáit adták át a kertészeknek.

A Dobó Katica és Arany János közötti 1024 négyzetméteres területen huszonhét, egyenként 7 négyzetméteres ágyást készítettek. Vannak köztük hagyományos ágyások, kiemelt, valamint mobilágyások, van egy közös használatú rész a fűszer- és gyógynövényeknek, terveztek pihenőhelyet, van kerti csap, kiépített vízhálózat, homokozó a gyerekeknek és közösségi tér is. A kerítés mentén komposztálókat helyeztek el a zöldhulladéknak. A kiviteli munkák 3 millió forintba kerültek. Az Aranykatica Kert kialakításában Magyarország első önkormányzati támogatással létrejött közösségi mintakertjének, a 2012-ben átadott Első Kis-Pesti Kertnek a tapasztalatai és sikerei segítettek. Az Irányi és a Bem utca sarkán lévő kert és közössége azóta is sikeresen működik.


Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 20, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 29, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 21, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva