Április 18, 2024
Egyházügyi fórum a Városházán
Bejegyzés: - Gajda - Május 7, 2019
Évek óta hagyomány már, hogy a civil fórumhoz hasonlóan, a kerület vezetői minden évben találkoznak a Kispesten működő egyházak vezetőivel, és megbeszélik a kerület ügyeit. Legutóbb 2018 szeptemberében volt ilyen találkozó, amikor az egyházi ingatlanok felújításához adott önkormányzati támogatásokról szóló dokumentumokat is megkapták az egyházak képviselői – mondta Gajda Péter polgármester a Városházán tartott idei fórumon.

A találkozó közös imádsággal kezdődött, amelyet Deák László, a Kispesti Evangélikus Gyülekezet lelkipásztora vezetett. A tavalyi pályázathoz hasonlóan az idén is összesen 6 millió forint önkormányzati támogatásra pályázhatnak a tervek szerint júniusban majd a kerületben működő egyházak épületeik, ingatlanjaik felújítására, fejlesztésére – jelentette be Gajda Péter polgármester a találkozón. Gajda Péter rövid tájékoztatást adott arról, hogy az önkormányzati választások közeledtével a jelenlegi városvezetés az idei költségvetés 12 milliárdjából működteti a várost, folytatja a megkezdett fejlesztéseket és újabb beruházásokba kezd. A konkrétumok felsorolásakor a polgármester külön szólt a közösségi költségvetésről, amelynek keretében a kispestiek javaslatai alapján 42 millió forintból, városrészenként 6-6 millióból valósulnak meg fejlesztési programok. Ebből a pénzből lesz játszótérfejlesztés, iskolaudvar-felújítás, térfigyelőkamera-fejlesztés, kutyafuttató és fásítás is. Folytatódik az intézményfejlesztési program is, amelynek keretében évente 500 millió forintért újulnak meg az önkormányzat intézményei, minden évben egy-egy nagyobb beruházásra is sor kerülhet. Most fejeződik be a Százszorszép óvoda teljes felújítása, és következik a Gyöngykagyló óvoda. De a bölcsődék is szépülnek, a Wekerlei Tipegők után hamarosan a Gyöngyszem bölcsőde is megújul.

Gajda Péter elmondta azt is, hogy a kerületben jelenleg még ingyenes a parkolás, és az elmúlt időszakban 500 új parkolóhelyet alakított ki az önkormányzat. Sajnálatos azonban a környékről „beszivárgók” kihasználják az ingyenességet, ami különösen a Wekerlén és a KöKi környékén élőket terheli. Ezért az önkormányzatnak meg kell vizsgálnia annak lehetőségét a térítéses parkolási övezet kialakítására, hogy a kispestiek továbbra is ingyen parkolhassanak.

Gajda Péter beszélt még az Egészségügyi Intézetben tervezett fejlesztésekről, a Wekerlei Kispiac átépítésről, KAC-pálya fejlesztéséről és névváltoztatásáról való szavazásról (Tichy Lajos) , a gyorsforgalmi út melletti kiserdő kitakarításáról és parkerdővé alakításáról, valamint az önkormányzat káptalanfüredi tábori faházainak négy éve tartó felújításának befejezéséről.

Vinczek György szociális ügyekért felelős alpolgármester egy írásos összefoglalót is készített az egyházi vezetőknek az önkormányzat legutóbb elfogadott rendeleteiből, és arra kérte a jelenlévőket, hogy ők is tájékoztassák a híveket azokról a változásokról, amelyeket érinthető őket. A legfontosabbak között említette az ingyenes védőoltások (a gyerekek agyhártyagyulladás, az idősek tüdőgyulladás ellen) bevezetését, illetve a gyermekszületési támogatás összegének emelését. Szintén pozitív eredményként említette, hogy a kerületi hajléktalanok ellátásában oroszlánrészt vállaló Vöröskereszt egész évben működtetheti éjszakai hajléktalanszállóját a nyári időszakban 19, míg a krízisidőszakban akár 28 fővel is. Ezen kívül tájékoztatta az egyházak képviselőit arról is, hogy az önkormányzat Forrásházban működtetett ingyenkonyháján 60 adag meleg ételt osztanak naponta, illetve csaknem háromszáz fóliázott meleg ételt, valamint az élelmiszerbankon keresztül naponta legalább 100 családnak kenyeret, gyümölcsöt és zöldséget tudnak biztosítani a rászorultaknak a Kispesti Szociális Centrum szakemberei.

Vinczek György felajánlotta azt is, hogy az önkormányzat szívesen együttműködik minden olyan programban, amely a rászoruló családok gondjain kíván segíteni. Példaként említette a az Akarom! Programot, amelyet a Kispesti Nagyboldogasszony Karitász szervez évek óta.

A fórumon szintén résztvevő Gábor Ilona, a KMO igazgatója a közelgő kétnapos 12. Városünnep (június 1-2.) programjairól röviden elmondta: a program középpontjában a család áll, ezért is fogadnák szívesen, ha a a kerület „legszebb és legnagyobb közösségi terén” lévő templomok nyitott kapukkal és programokkal várnák a kispestieket.

 


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva