Március 29, 2024
Elismerés helytörténeti munkáért
Bejegyzés: - Gajda - Január 21, 2019
A Magyar Kultúra Napjához (január 22.) közeledve a Kispesti Önkormányzat Kulturális, Oktatási, Sport, Ifjúsági és Egészségügyi bizottsága (KOSIE) kiemelkedő közművelődési tevékenységéért Siklós Zsuzsannát, a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény vezetőjét jutalmazta.

 

A magyar kultúra napját pontosan harminc esztendeje, 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén(Cseke) a Himnusz kéziratát. Kispesten, a kerületi önkormányzat minden évben megünnepli a helyi közművelődésben dolgozókkal és művészeti szervezetekkel a Magyar Kultúra Napját, és elismerést ad át ez alkalomból.

Kispest Önkormányzata 2011 óta adományoz díjat kiemelkedő közművelődési tevékenységért, egyben köszönetet mond a kerületi intézmények dolgozóinak a fontos és felelősségteljes munkáért, amellyel hozzájárultak Kispest kulturális életének gazdagításához. A nap megrendezésének ötlete Farsang Árpás zongoraművészhez köthető, aki 1985-ben vetette ezt fel. Végül a nap tényleges megünneplésére a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december végi ülésén tett felhívást és 1989 januárjában ők szervezték meg az első évfordulós rendezvénysorozatot – emlékezett a nap megünneplésének eredtének történetére Gajda Péter polgármester, aki elmondta: amikor egy-egy közösségi eseményen, rendezvényen, kiállításon, koncerten összejövünk akár a KMO-ban, akár a Wekerlei Kultúrházban és Könyvtárban, vagy a szabadtéren, mi kikapcsolódni akarunk, és nem jut eszünkbe, hogy még a legkisebb rendezvény is milyen sok ember munkájának köszönhető. De nem csak a munkájukat dicsérik ezek a közösségi események, hanem rengeteg lemondással, áldozattal járnak, hiszen sokszor még a hétvégeket, az estéket is érintik. A kultúra az a terület, ahol társak, jól képzett szakemberek nélkül nem lehet maradandót, emlékezeteset alkotni – tette hozzá a polgármester.

A Kispesti Önkormányzat KOSIE bizottságának döntése alapján ebben az esztendőben Siklós Zsuzsannát, a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény vezetőjét jutalmazták.

Siklós Zsuzsanna 1994 óta dolgozik a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény vezetőjeként. 1994-től 1996-ig a gyűjtemény anyagának rendszerezése, majd 1996-tól a gyűjtemény önálló épületbe kerülése után az intézmény - a Kispesti Vigadó tagintézményeként - vezetése lett a feladata. 2002 és 2007 között igazgatója volt a Kispesti Vigadónak, majd a kerületi intézményhálózat összevonása után 2007. május 1-től a KMO Művelődési Házba integrálva ismét a gyűjtemény vezetői feladatait látja el. 2009-ben új helyre költözött az intézmény, amely lelkileg és fizikailag is nagy feladatot rótt Zsuzsára és maroknyi létszámú csapatára. A kispesti gyűjtemény Budapest egyik legnagyobb gyűjtött anyagával rendelkező intézménye, ahol egy jó színvonalú kiegyensúlyozott szakmai munka folyik. Az elmúlt egy-két évben az egyéni látogatók mellett egyre több iskolai csoport is látogatja az intézményt, amikor is Zsuzsa rendhagyó helytörténeti óra keretében nyújt ismereteket a gyerekeknek.”

Az ünnepi beszédet követően Gajda Péter polgármester, Hiller István, Kispest országgyűlési képviselője, Szujkó Szilvia, a KOSIE bizottság elnöke, Vinczek György alpolgármester adták át a díjat, a Tihanyi Viktor által készítette emlékplakettet Siklós Zsuzsannának, aki köszönetet mondott azért, hogy életének jelentős korszaka kötődik Kispesthez, és ahhoz a helytörténeti tevékenységhez, amelyet a helyi városvezetés 60 éve, olykor nehézségek mellett is, de támogat. Külön köszönte munkatársának, Mohai Orsolya művészettörténésznek, a „maroknyi csapatnak”, hogy 18 esztendeje együtt dolgoznak, mert egymás támogatása nélkül nem tudták volna az elmúlt éveket végigcsinálni.

A KMO-ban megtartott ünnepségen, az eseményhez illőn, Scherer Péter Jászai-Mari-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett színművész kedvenc irodalmi alkotásaiból hozott válogatást. A zenés-irodalmi kávéházi hangulatról David Yengibarian harmonikaművész gondoskodott.


Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 20, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 29, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 21, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva