December 16, 2018
Őszi civil fórum a Tudásházban
Bejegyzés: - Gajda - November 28, 2018
Rekordszámú, mintegy 1200 javaslat érkezett idén a kispesti városrészekből a jövő évi Közösségi Költségvetéshez. A javaslatokat jelenleg a Polgármesteri Hivatal illetékes irodái összesítik, majd kiválasztják azokat, amelyek megvalósíthatóak területenként, azután szavazhatnak majd a kispestiek, mit tervezzen 2019-es költségvetésébe közösségi szavazás alapján az önkormányzat – tudtuk meg a szokásos őszi Civil Fórumon, amelyre a kerületben tevékenykedő civil szervezetek képviselői kaptak meghívást.

Gajda Péter polgármester, a hagyományoknak megfelelően a rövid köszöntő után tájékoztatót adott az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről, külön kiemelve a városi fejlesztéseket, beruházásokat, felújításokat.

Elsőként arról számolt be a polgármester, hogy tovább folytatódik az az 500 millió forintos intézményfejlesztési program, amelynek keretében évente egy nagy felújítás (200 milliós) és több apróbb (20-100 millió) beruházás zajlik önkormányzati forrásból.

Ebben az esztendőben a Gyöngyszem bölcsőde újult meg kívül-belül, szinte egy teljesen új intézményt adtak át a felújítás után.

Őszre készült el önkormányzati és állami támogatással a Petőfi utcai Szivárvány óvoda. A felújítás egyik legfontosabb eleme a napelemes rendszer kiépítése volt.

Három új lakást is átadtak az átmeneti otthonban (CSÁO) – emelte ki Gajda Péter, ami azért is volt fontos, mert ugyancsak lelakott ingatlanegyüttesben sikerült három, kiváló minőségű és berendezésű három lakást kialakítani a krízishelyzetbe került családoknak. Mintegy 38 millió forintot költött a lakások és az udvar felújítására az önkormányzat.

Ezen kívül az elmúlt hetekben két szociális lakást is birtokba vehettek az arra rászorulók, amelyeket szintén saját forrásból újított fel az önkormányzat.

A nevelési év kezdetére befejeződött a Dobó Katica utcai Tarka-barka óvoda udvarának felújítása és az épületben a világítás korszerűsítése, amely mintegy 15 millió forintba került.

Elkészült az udvar és a vizesblokkok felújítása a Zöld Ágacska óvodában is. Az önkormányzat erre csaknem 40 millió forintot fordított.

Alig egy hónap alatt, április közepére befejeződött a Huba utcai Wekerlei Tipegők Bölcsőde felújítása. A beruházás során az intézmény nagy vizesblokkjának és főzőkonyha teljes gépészeti, elektromos és építészeti felújítását végezték el, amelynek költsége összesen mintegy 16 millió forint.

Elkészült a Kispesti Mézeskalács Művészeti Modell Óvoda Kelet utcai épületében a konyha és a vizesblokkok felújítása. Több mint egy hónapos munkát követően a Mézeskalács óvoda mindkét tagintézménye megújult összesen 20-20 millió forintért.

Már műszaki átadásra vár a megújuló wekerlei kispiac átépítésének első szakasza a Gutenberg körút és a Nádasdy utca felőli oldalon, amelyre a Fővárosi Közgyűlés 110 millió forintot szavazott meg Kispestnek. Az önkormányzat még további mintegy bruttó 110 millióval támogatja a beruházást.

És elkészült a kerület egyik nagy büszkesége, a kispestiek nyári nagy kedvence a Vizes kalandjátszótér is – emelte ki Gajda Péter.

Bár az iskolák fenntartása már nem az önkormányzat feladata, ennek ellenére nem „engedtük el az intézmények kezét” – hangsúlyozta a polgármester. Ennek egyik jó példája, hogy a nyáron elkészült a Gábor iskola új ebédlője és konyhája, az önkormányzat 23 millió forintot fordított erre, és tanévkezdéskor átadták a Pannónia iskola padlásterében kialakított hat új tanteret és vizesblokkot is.

De apróbb felújítások voltak a KMO-ban, ahol 15 millió forintért belső terek, tető, vizesblokkok újultak meg önkormányzati támogatásból a nyár folyamán a Művelődési Házban, az intézmény telephelyein, a Kispesti Kaszinóban, valamint a Mozgásműhelyben.

A polgármester és az eseményen résztvevő Bernát Péter, a Polgármesteri Kabinet vezetője kérdésre elmondta, hogy rekordszámú, mintegy 1200 javaslat érkezett idén a Kispesti városrészekből a Közösségi Költségvetéshez. A javaslatokat jelenleg a Polgármesteri Hivatal illetékes irodái összesítik, majd kiválasztják azokat, amelyek megvalósíthatóak területenként, azután szavazhatnak majd a kispestiek, mit tervezzen jövőévi költségvetésébe közösségi szavazás alapján az önkormányzat. A szavazólapok a decemberi Kispest újságban már benne lesznek.

Ugyancsak téma volt a zöldhulladék elszállítása is. A polgármester ismét elmondta, hogy komoly fejtörést okoz és ugyancsak sokat költ az önkormányzat minden évben a kerületben összegyűjtött zöldhulladék elszállítása, amelynek költségeit (minimum 20 millió forint) egy őszi akció keretében az önkormányzat átvállalja. 2007 óta avargyűjtő ketreceket, jelenleg 190 darabot is felállít és rendszeresen ürít a Közpark Kft. kerület-szerte. Felvetődő ötletként Gajda Péter megígrte, hogy megnézik a szakemberek egy saját kerületi „mini-komposztáló üzem” kialakításának lehetőségét, de addig is a polgármester a jelenlévők figyelmébe ajánlotta a kerület komposztáló programját, amelynek keretében évente csaknem 100 kispesti kaphat ingyen komposztáló edényt vagy hálót az önkormányzattól.

A fórum második felében Ikladiné dr. Petres Veronika a Humánszolgáltatási és Szociális Iroda vezetője tájékoztatta a jelenlévőket a néhány hónapja megalakult Idősügyi Tanács tevékenységéről, összetételéről, valamint beszélt a december 3-án a képviselő-testület elé kerülő Szociális Szolgáltatástervezési Koncepció felülvizsgálatáról és annak tartalmáról.

 

Hírek képekben
Bejegyzés: - Gajda - December 11, 2018
Polgármesteri programom részeként, az elmúlt időszakban háromszor kértem arra a kispe... Teljes cikk
Bejegyzés: - Gajda - December 6, 2018
Jelentős összeggel támogatta idén is az önkormányzat a fenntartásában működő óvodákat... Teljes cikk
Bejegyzés: - Gajda - December 5, 2018
A tavalyi akcióhoz hasonlóan, a kispesti önkormányzat támogatásával idén mintegy 322,... Teljes cikk
Bejegyzés: - Gajda - December 4, 2018
Törvényi kötelezettségének eleget téve Kispest Önkormányzata megtartotta idei közmegh... Teljes cikk

© Gajda Péter, Minden jog fenntartva
A gajdapeter.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.