Október 21, 2018
Munkagépek a KAC-pályán
Bejegyzés: - Gajda - Szeptember 12, 2018
A képviselő-testület idén márciusban fogadta el azt az együttműködési megállapodást, amely szerint az MLSZ nagyméretű műfüves labdarúgópályát alakít ki a jelenlegi füves pálya helyett, valamint továbbá lehetőség lenne a meglévő 4 öltöző felújítására és újabb kettő építésére is a Önkormányzati Sporttelepen (KAC-pálya). Ezen kívül megépülne az 5 sávos, világítható futókör is. A beruházást a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) finanszírozza, bruttó költsége 200-220 millió forint.

Régi tervünk válik valóra a KAC-pálya felújításával. Az MLSZ-szel kötött együttműködési megállapodás szerint a szövetség nagyméretű műfüves focipályát alakít ki a füves pálya helyén, valamint felújítja a meglévő 4 öltözőt és újabb kettőt épít is. Ötsávos, kivilágítható futókör is épül. A tervek szerint november végéig befejeződik a beruházás, és egy megújult sportkomplexum várja majd a kispestieket, akik továbbra is ingyenesen használhatják a KAC-pályát – mondta el lapunknak Gajda Péter polgármester.

A Kertész Csaba alpolgármestertől megtudtuk azt is, hogy az együttműködési megállapodás szerint az MLSZ vagyoni értékű jogként használati jogot kap a pályára az üzembe helyezéstől számított 15 évre. Ez alatt az önkormányzat az MLSZ-szel közösen használja a pályát és az öltözőket. Ez azt jelenti, hogy az MLSZ bérleti díj ellenében havi 44 órában tart igényt a pályára, a fennmaradó időben az önkormányzat rendelkezik a használatról. Hozzátette, a felújítás ideje alatt csak a tenisz- és a görkoripálya, valamint az étterem és a judóterem üzemel.

 

Hírek képekben
Bejegyzés: - Gajda - Október 17, 2018
Folytatódnak a rendhagyó történelemórák a Székelyország Tündérkertje Látványparkban. ... Teljes cikk
Bejegyzés: - Gajda - Október 14, 2018
Kevesen bíztak 2013-ban abban, hogy ez a kezdeményezés itt Kispesten sikeres lesz. Az... Teljes cikk
Bejegyzés: - Gajda - Október 10, 2018
Tizenkét bográcsban rotyogott a gulyás, a pörkölt és még számtalan ínycsiklandozó éte... Teljes cikk
Bejegyzés: - Gajda - Október 4, 2018
Tizenötödik alkalommal köszöntötték kerületi ünnepségen azokat a házaspárokat, akik 5... Teljes cikk

© Gajda Péter, Minden jog fenntartva
A gajdapeter.hu weboldal többféle sütit (cookie-t) használ azért, hogy biztosítsuk a weboldal teljes funkcionalitását, informatívvá és felhasználóbaráttá tegyük az oldalt. Ha tovább böngészi az oldalt, beleegyezik a sütik használatba. További információért olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat.