Április 20, 2024
Vándorkiállítás az Üllői útról
Bejegyzés: - Gajda - Május 16, 2018
Üllői út, ami összeköt címmel nyílt meg a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény, a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény és a Tomory Lajos Múzeum közös helytörténeti tárlata Budapest leghosszabb sugárútjáról a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben. A vándorkiállítás, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre, június 9-én érkezik Kispestre.

Budapest egyik legfontosabb, 16 kilométeres sugárútja a Kálvin tértől Üllő felé haladva a VIII., a IX., a X., a XVIII. és a XIX. kerületeken át egészen a főváros határáig húzódik, házsorának legvégén a 871. számmal. A XIX. század végétől az Üllői út mentén élőket a helyi érdekű vasút, később a villamos kötötte össze. A három gyűjtemény anyagából készült kiállítás azt mutatja be, hogy villamosra szállva mit is láthattak az utasok az 1900-as évektől az 1980-as évek közepéig a Kálvin tértől a Szarvas csárdáig.

Dr. Bácskai János, Ferencváros polgármestere a kiállítás fontosságát hangsúlyozta és arról beszélt, hogy az Üllői út ferencvárosi szakasza írók, költők lakhelye, jelentős történelmi események helyszíne volt.

Kispest polgármestere azt mondta, a három kerület történetében sok az összekötő szál, ezek egyike az Üllői út, amelyen végig követhető az állandóság és a változás. A vándorkiállítás anyaga alkalmat ad arra, hogy a látogatók megismerhessék a kerületeket, mert az Üllői út összeköt minket – fogalmazott Gajda Péter.

Ughy Attila, Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere legendásnak nevezte a Pestet és az Alföld városai összekötő Üllői utat, amely – mint mondta – a városi élet burjánzásának szimbóluma.

 


Bejegyzés: - Gajda - Április 15, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 13, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 10, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 9, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 5, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 3, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Április 2, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva