Június 24, 2018
Kerületi szülői értekezlet az iskolai beiratkozásról
Bejegyzés: - Gajda - Február 9, 2018
Immár második alkalommal tartott kerületi szülői értekezletet a leendő kispesti első osztályos kisgyerekek szüleinek a Külső-Pesti Tankerületi Központ a Károlyi gimnáziumban. Várhatóan a Kispesten élő tanköteles 628 kisgyerek közül mintegy 400-450-et iratnak majd be a kerület valamelyik általános iskolájába.

 

 

A rendhagyó szülőin Gajda Péter polgármester arról beszélt, hogy már a második tanév kezdődik majd úgy, hogy nem az önkormányzat a kerületi általános iskolák fenntartója. A polgármester ez alkalommal is elmondta: ahogy ígérte az önkormányzat, a kispesti gyerekek érdekében igyekszik továbbra is mindent megtenni a színvonalas oktatásért. Nem engedjük el iskoláink és gyermekeink kezét – hangsúlyozta Gajda Péter, ezért is folytatott, illetve kezdett el olyan felújításokat az önkormányzat, amelyek bár nem lett volna feladata, de korábban megígért. Idén is lesz olyan iskola, ahol fejlesztünk – hangsúlyozta.

A polgármester beszélt arról a 10 millió forintos iskolafelújítási alapról, amelyet az intézmények kapnak és szabadon felhasználhatnak és milliós segítséget jelent az intézményeknek. Említette még az évi 500 millió forintos intézménykorszerűsítési alapot is, amely, mint mondta, elsősorban az önkormányzati óvodákat, bölcsődéket érinti, de jut belőle az iskoláknak is.

A közétkeztetés – mint megmaradt feladat – kapcsán Gajda Péter elmondta, bízik benne, hogy a nemrégen bevezetett online ebédbefizetési lehetőség könnyebbséget jelent a szülőknek. Végezetül szólt arról is, hogy hamarosan már olvashatják a kispesti családok a kerületi iskolákat bemutató idei Kispesti Kopogtató című kiadványt is.

Herneczki Márton, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XVIII. kerületi Tagintézményének vezetője az iskolaérettség kritériumairól tartott előadást, érintve a testi és idegrendszeri fejlettség, a tudás és képesség, a szociális érettség, az okos eszközök és az iskolaérettségi vizsgálat témaköreit. Elmondta, az érdeklődő kispesti szülők a XIX. kerületi Pedagógiai Szakszolgálathoz fordulhatnak információért.

A Külső-Pesti Tankerületi Központ igazgatója az általános iskolai felvételi eljárás menetét és a beiskolázás jogszabályi hátterét ismertette a jelenlevőkkel. Bak Ferenc bemutatta a kispesti iskolaigazgatókat, beszélt a legfontosabb fogalmakról (pl. nevelési év, tanítási év, rövidített órák, tanórán kívüli csoportos és egyéni foglalkozások, egész napos iskola, egész napos bent tartózkodás, tankötelesség). Megtudtuk, 628 tanköteles kisgyerek él Kispesten, közülük mintegy 400-450 fő az elsősök várható száma. Elmondta, várhatóan április végén lesz az iskolai beiratkozás, és kérte a szülőket, tájékozódjanak az iskolákban, illetve az intézmények honlapjain a tudnivalókról, nézzék meg a kiválasztott iskola pedagógiai programját, házirendjét, mielőtt döntenének.

Hírek képekben
Bejegyzés: - Gajda - Június 11, 2018
Míg a város más kerületeiben szervezett szabadtéri programokat nem kímélte egy-egy ki... Teljes cikk
Bejegyzés: - Gajda - Június 6, 2018
Pedagógusnap alkalmából hat idős, korábban Kispesten dolgozó pedagógust köszöntöttek ... Teljes cikk
Bejegyzés: - Gajda - Június 4, 2018
A harmadik jótékonysági gálát rendezték meg az Erkel iskolában. A bevételt az iskolau... Teljes cikk
Bejegyzés: - Gajda - Május 27, 2018
Ötödik születésnapját ünnepelte Kispest második közösségi kertje, az Aranykatica a Fo... Teljes cikk

© Gajda Péter, Minden jog fenntartva