Március 29, 2024
Elkészültek a tálalókonyhák
Bejegyzés: - Gajda - Szeptember 12, 2017
Az új tanév kezdetére időben elkészültek tálalókonyhák felújításával a Vass és a Bolyai iskolákban a szakemberek. A munkálatokra összesen mintegy 10 millió forintot tervezett a költségvetésben az önkormányzat.

A Külső-Pesti Tankerületi Központtal kötött együttműködési megállapodás és vagyonleltár szerint 2017. január 1-jétől nem kerültek átadásra az oktatási intézményekben lévő főző- (Bolyai, Eötvös, Vass, Puskás) és az iskolai tálalókonyhák és az ehhez tartozó étkezők sem, így az ezekkel kapcsolatos felújítások az önkormányzatot terhelik. A konyhák műszaki és higiéniai állapotát Budapest főváros Kormányhivatala rendszeresen ellenőrzi – hangsúlyozta Gajda Péter polgármester most is, amikor a Vass iskola frissen felújított tálalókonyhájában beszélgetett az intézmény vezetőjével, Ertelné Csák Judittal az idei tanév indulásakor. A Vass iskolai felújítás csaknem nettó ötmillió forintba került, amelyből a festésen és a mázoláson, a radiátorok festésén kívül mintegy 130 négyzetméternyi burkolatot (csempe, járólap) cseréltek ki, valamint a szennyvíz-, a hideg-meleg vízvezetékeket, a vizes berendezéseket és csaptelepeket, az elektromos vezetékeket, szerelvények, valamint 12 világítótestet – válaszolta kérdésünkre Kránitz Krisztián, a beruházást felügyelő Vaműsz igazgatója. A tálalókonyhák felújítása szintén része a kerületi intézményfelújítási programnak. A Bolyai és a Vass iskolában az egyéb felújítások, festés és mázolás után a tálalókonyhák könnyebben tisztán tarthatók, a gyerekek számára kulturáltabbak, a dolgozóknak pedig biztonságosabb lettek.

 


Bejegyzés: - Gajda - Március 27, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Március 20, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 29, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 28, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 26, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 22, 2024
Bejegyzés: - Gajda - Február 21, 2024
© Gajda Péter, Minden jog fenntartva